Bizonyára sokan meglepődnek a válaszon arra a kérdésre, hogy milyen betegség csökkenti leginkább a felnőtt nők munkaképességét. Ez a betegség a migrén.
Összegyűjtöttünk néhány gyakori kérdést, és megnéztük, mire érdemes valóban odafigyelni, ha szeretnénk megőrizni bőrünk, szemünk, fogaink és körmeink egészségét.
Ebben az életkorban kezdődik a gyerekek szocializálódása, elkezdenek nyitni kortársaik felé. Az óvodai tapasztalatok nagymértékben befolyásolják az elkövetkezendő éveket. Hogy mire figyeljünk?
A világos hajkorona már az ókori görögöknél is a tiszta szépség jelképe volt. Isteneiket és istennőiket így szőke hajjal, kék szemmel és fehér bőrrel ábrázolták – ez nem kicsit elütött a jellegzetes balkán külsőtől.
Európa egy-két évtizede hatalmas problémával küzd: a nők nem szülnek. A népesség csökken, és a statisztikák azzal riogatnak, hogy ha a mi korosztályunk megöregszik, nem lesz, aki eltartson bennünket.
Norvégiában már a 80-as években készültek az iskolai zaklatás gyakoriságát felmérő országos vizsgálatok Egy Magyarországon készített felmérés szerint minden második(!) általános iskolai tanulót érintheti az iskolai közösségen belüli erőszak.
Mára bebizonyosodott, hogy nem csak az értelmi intelligenciánk (IQ) a fontos. Az érzelmi intelligenciánk (EQ) még fontosabb! Mégpedig azért, mert segítségével tudjuk megfelelően irányítani életünket a gyakorlatban, tudunk jól dönteni az adott pillanatokban.
A fő kérdés, amire a választ keressük, hogy otthon tudunk-e barnából szőkét festeni? Írnám, hogy nem, de a válasz ennél bonyolultabb. Én ugyanis otthon festett szőke vagyok.
Az alkoholizmusra való hajlam örökölhető. Ezt örökbe fogadott gyerekek eseteiből egyértelműen megállapították. Ugyanakkor senki sem menthető föl a személyes felelősség alól, mert a függőségre való hajlam aktivizálódásához számos egyéb tényező is kell.
Hogyan képzeljük el a művészt? Ül, rajzol, fest, szobrot formáz és gondolkodik, köré pedig szabad tereket képzelünk. Ezzel szemben mit csinál Ferdics Béla?
Magyar vagyok. Mit jelent ez manapság? Jelent még ez egyáltalán valamit? Történelmet, irodalmat vagy egyfajta gondolkodásmódot? Vagy csak azt, hogy ilyen nyelven beszélünk – még ki tudja, meddig?
Mi a porcelánbőr titka? Tudunk-e sminkelni vagy egyáltalán: miért fontos a smink? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. Várjuk a...
Jakab Irénkének Szirénfalváról csodás élményei vannak. A világ egyik legédesebb szegletében él, a keleti végeken, Szirénfalván. Ott volt csak igazán hideg a...
Holocsy Katalin, a Komáromi Jókai Színház művésznője. Legutóbbi interjújában még lányairól, Hannáról és Rózáról beszélt. Kati azóta ismét a színpadon áll, dívaszerepben.
Ma télen eszünk epret, a gyerekek lassan nem is tudják, hogy tyúkból van a tojás. Mindent lehet bármikor, gyereket is csak akkor szülünk, ha fogadni tudjuk. Ám azért vannak korlátok! Lássuk ezeket!
Nem kétséges, hogy napjainkban egy újabb ipari forradalom zajlik. Információs társadalomban élünk, amelynek alapja a tudás és egyre inkább az ún. digitális...
Jády Mónika sokáig a munkatársunk volt itt az Új Nőben. Majd a szerelem Svájcba repítette, ma egy gyönyörű kislány édesanyja. Milyen szigorítások várhatóak a világ egyik legfegyelmezettebb országában? Olvassuk második levelét.