Szeretek hideg vízben úszni. Minden második-harmadik napon szoktam a közeli tó jeges vizében fürdőzni. De január elején úgy feltorlódtak a munkáim, hogy nem tudtam időt szakítani rá. És éppen ez volt a bökkenő. Nem mintha nem lett volna időm. Volt, csak másra kellett.
Ez már nem az a szlogen, hogy változnak az idők. Ez már maga a káosz. Hol talál itt magára egy gyerek, mit visz magával útravalónak? Milyen lesz a jövő családja, s mi a szerepe benne a férfinak? Ezt feszegetjük cikkeinkben!
Régóta érezzük már, hogy a világ felbolydult. Bedő Imre most a családok felbomlásáról mesél nekünk, a gyenge alapokra rakott fészekről, valamint arról, visszaállítható-e egyáltalán a nagybetűs Férfi a család élére, vagy pedig egy teljesen új mintát kell kitalálni.
A fodrászt, kozmetikust és manikűröst havonta látogatjuk, de mi a helyzet a lábunkkal? Kocsis Izabella podológus Komárom belvárosában fogadja vendégeit különféle bőr- és körömproblémák kezelésére.
Vége az ünnepeknek, s a mérleg nyelve megint jócskán kibillent, mi pedig kétségbeesünk. A túlsúly nem csupán sokat jelent, egészségügyi kihívás is. Breyer Helga belgyógyásszal beszélgetünk, aki évek óta kutatja a túlsúlyt.
A farsang a maszkabálok ideje. A nő keres, szoknyát, ruhát válogat, kitalálja, mit vegyen fel. Így volt ez mindig. A szorongásunkat próbáljuk oldani a sok vidámsággal. Legyen már vége ennek a sötétnek!
Az interneten mintha visszaforgatták volna az idő kerekét: hetek óta 2016-os trendek tartják lázban a videómegosztókat, a tartalomgyártók pedig sorra posztolják tíz évvel ezelőtti posztjaikat. De honnan került elő pont ez az év, és miért van ilyen jelentős hatással az egész közösségi médiára?
A nők sokszor szoronganak: Jaj, még nincs párom, gyerekem! Márai írta, hogy a nők az igazit keresik, a férfiak pedig azt a hölgyet, akivel együtt lehet élni.
A virtuális szerelem legnagyobb előnye a gyors elérhetőség, valamint az, hogy úgy gondoljuk (gondolják): tulajdonképpen semmi rosszat nem tesznek. Valóban nem?
Szabadon termő növényeink között sok a gyógynövény. Száruk, viráguk, levelük és gyökerük kímélő, nem drasztikus hatóanyagokat tartalmaz, amelyek sok panaszunkat meg tudják szüntetni.
A szerzők negyedik éve szerveznek jótékonysági gyűjtést a menstruációs szegénységben élők számára. Riportjukban megírták, milyen a másik oldalon lenni. Bokor Réka és Kotiers Róza írása.
Nem olyan régen a budapesti Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállításán egy nagyon ismert portré előtt időztem el. Ismerjük meg kissé Liszt Ferenc életét, akiről Munkácsy Mihály festett portrét!
Érdekes kérdéssel fordult rovatunkhoz egy kedves olvasónk. Mivel családjukban van mellrákban szenvedő, aggódik: vajon a mellmegnagyobbító műtét nem fokozza-e az emlőrák kialakulásának rizikóját?
– Panka! – szólította anyuka a kicsi lányt, aki úgy szaladt le a lépcsőn, mintha puskából lőtték volna ki. Tudta, mi következik. Tojásfestés. Minden évben...
Virágzik a madari mandulafa… A madari mandulás idén is virágba borult. A fák között szellő lengedez, a friss tavaszban lassan erőre kapó napocska simogatja az apró kis virágfejeket.
A húsvét sokaknak a sonkáról, a tojásról és a kalácsról szól – de mi a helyzet a báránnyal? Cikkünkben nemcsak a hagyományokat járjuk körül, de inspiráló húsvéti recepteket is mutatunk Czucz Péter kreatív séf konyhájából!
Az újvilágból importáltuk a toronyházakat, gyorséttermeket, bevásárlóközpontokat, de még a legújabb ünnepeinket is. Miért ne tanulhatnánk Amerikától jótékonykodni is?
Olvasónk egy kétségbeesett írásban mesél a bezártsága és nehéz élethelyzete miatt fellépő depressziójáról. Strédl Terézia pszichológust kérdeztük a levél tartalmáról.
Az állatok jobbak, mint mi, emberek, állítják egyesek. Mások szerint az állat csak egy szőrös, kevéssé higiénikus játékszer. Mi az a különleges plusz, amit az állatoktól kapunk?
Köztes időszakot élünk: a téli ételeket egy kicsit már unjuk, a tavasziakra még várnunk kell. Finomakat főzni persze most is lehet, olvasóink levelei is ezt bizonyítják.
"Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel."