A nárcisz a remény szimbóluma. Áprilisban tartjuk a Nárciszok napját, a hideg tél után a nárcisz a tavasz egyik hírnöke. Cséfalvay Á. András Kolonban kapta lencsevégre Bús István nárciszait.
A házasság nem(csupán) a szerelem beteljesedését jelenti – hanem a kezdetét is valami újnak. Valaminek, ami teljesen más, mint a szerelem. A házasságnak ugyanis (azon kívül, hogy két ember szövetsége a közös életre) gazdasági és egyéb vonzatai is vannak.
Csaplár Erika a két kezén kezdi számolni, hány év telt el azóta, hogy megnyerte az Új Nő szépségversenyét. S nem akar hinni a szemének, hogy ennek már húsz hosszú éve. A húszéves, szöszke gellei lány életébe nem csupán a láthatóságot hozta a királynőség, a világ kapuját is megnyitotta előtte.
Egy anya csak tökéletes lehet? Nem kell jobb apropó a kérdés felvetéséhez, mint az anyák napja. A szent anyaság napja. Mert az anya az szent. És tökéletes.
Irányt választani, felfedezni, másokat is magunkkal hívni: ez Dudek Heni ösvénye. Lelkesedése határtalan, túráin nemcsak kilométereket hagyunk magunk mögött, hanem magunkról is sokat tanulhatunk.
Nem kell több ezer kilométert utazni ahhoz, hogy csodákat lássunk. Gyakran elég kisétálni a határba, és elkezdődik… Miért van szükség ehhez túravezetőre? Erről kérdeztük Dudek Henit.
Egy olvasói reakció mutat rá arra, milyen könnyen önámításba fordulhat egy kapcsolat, ha valaki egy nős férfi ígéreteibe kapaszkodik, és nem akarja reálisan látni a helyzetét.
A sok megjelent életrajzot betetőzi egy rendhagyó, kollégák véleményeivel és személyes vallomásokkal teli, sosem publikált képekkel illusztrált kötet a francia film ikonikus alakjáról, Alain Delonról.
Egyre több szálloda hirdet ún. wellness programokat. Az utóbbi években francia földről pedig a wellness-nek egy teljesen új változata, a borterápia kezd terjedni – kelet felé is.
A Covid alatt a társasági események hiánya miatt – no meg amiatt, hogy nem kellett bejárni a munkahelyünkre – elkényeztettük a lábunkat. Hogyan hatott ez a cipőgyártásra?
„Te is hibáztál, én is hibáztam. Engedjük el egymást békében” – mondanák ideális esetben a párok válás előtt. De vajon kihez fordulhatunk, ha úgy érezzük, hiába is próbálkozunk, nem sikerül kompromisszumra jutnunk? Egyáltalán hogyan lehetne elejét venni a válás miatti civakodásnak? Van megoldás, a neve: mediátor.
Már teljesen más a folyamat, a színtelenítéses eljárást nem tudják alkalmazni, mivel az csak a mesterséges pigmenteket távolítja el a hajból. Ezért a világosítást festéssel oldják meg; persze vannak esetek, ahol szőkítő porhoz nyúlnak.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."